Rihanna || American Oxygen

Rihanna sosem tartozott a kedvenceim közé, viszont töretlen a sikere évek óta, és folyamatosan világsláger dalokkal jön ki, szóval hihetetlenül tehetséges. Legújabb szerzeménye  az American Oxygen és a dalhoz készült videó alig három napja került fel a Youtube-ra.

A dal, ahogy azt a címe is mutatja, Amerikáról szól, igazából túl bonyolult szövege nincsen, viszont ez pont elég ahhoz, hogy lássuk Rihanna Amerikához fűződő kapcsolatát, illetve hogy nagyon hamar a fejünkben maradjon a dal.
Igazából a témája kicsit meglepett, mert tőle sosem láthattunk még csak hasonlót sem, viszont nagyon tiszteletre méltónak tartom. A legjobb a dalban, hogy a témájától eltekintve nagyon Riri-s lett, igazai R&B dal egy kis elektronikus hangzással, Ezzel a kombóval mostanában nagy népszerűségnek örvend a zenészek körében.

A videó elég eklektikusra sikeredett, mert szerintem Rihanna igyekezett mindent belesűríteni,  Amerika legszebb és legtragikusabb momentumait. Jelentem ez sikerült is, én pedig nagyon örültem, hogy egy kicsit történelmi témájú a klip. Benne van az Barack Obama és a First Lady, a második világháború, a polgárháború, a feketék jogaiért való küzdelem, Martin Luther King halála és még sorolhatnám reggelig. Viszont, ami megfogott benne, hogy próbálták a valóságot ábrázolni és Amerika sötét oldalát is megmutatták pár másodperc erejéig.
Azt mindenképpen meg szerettem volna még említeni, hogy Rihanna hihetetlenül gyönyörű a klipben, örülök, hogy hosszú a haja végre. és ez szürkés szín is nagyszerűen áll neki.
Összességében ezzel a dallal szerintem hatalmas sikert fog aratni, elsősorban Amerikában, de világszerte is.

Értékelés: 9/10 Kicsit hiányoltam a dalszöveg változatosságát.

Kedvenc részlet:

"Every breath I breathe chasin' this American dream"

Stephanie Perkins || Anna és a francia csók

Mostanában nagyon fáradtnak érzem magam, inkább szellemileg, mint fizikailag, ezért szükségem volt egy könnyű kis olvasmányra, amivel kikapcsolódhatok. A választásom az Anna és a francia csókra esett, amiről már elég sokszor hallottam és sablonos, vagy nem Párizs miatt is vonzott a könyv. 

Tartalom: Anna nagy várakozással tekint végzős évének kezdete elé atlantai középiskolájában, ahol van egy remek munkája, egy hűséges legjobb barátnője, és egy alakulófélben levő, ígéretesnek tűnő kapcsolata. Így aztán eléggé elkeseredik amiatt, hogy Párizsba kell költöznie egy bentlakásos iskolába – egészen addig, amíg ott nem találkozik Étienne St. Clairrel, aki okos, sármos, gyönyörű, szóval tökéletes… lenne, ha nem volna foglalt. De a Fények Városában a vágyak valahogy mindig utat törnek maguknak. Vajon a szerelmes majdnem-ek éve a hőn óhajtott francia csókkal ér véget? Stephanie Perkins a romantikus feszültséget mindvégig sistergőn, a vonzalmat pedig magas hőfokon tartja debütáló regényében, amely garantáltan megbizserget minket a fejünk búbjától a lábujjainkig és megolvasztja a szívünket.

Oldalak száma: 384

Főszereplők: Étienne St. Clair,  Anna Oliphant,

Személyes vélemény: Anna szemszögéből olvashatjuk a történetet, aki éppen a végzős éve előtt áll és apja minden áron beíratta egy elegáns magániskolába Párizsba. Annának nem nagyon tetszik a dolog, mert nem szeretné elhagyni Amerikát és a barátait, hogy teljesen új életet kezdjen Európában. Nyilván Párizs, mint helyszín elég sablonos, viszont még sincs temérdek könyv, ami a szerelem városában játszódik, tehát mondhatjuk egyedinek. Anna nekem szintén nem szimpatikus, néha úgy érzem velem van a baj, és arra vagyok kódolva, hogy idegesítsenek a női főszereplők. Annával egyébként nem sok baj van, csak személyisége nincs, bár annyira nem másztam a falra tőle.
Természetesen a történetben van egy imádni való fiú is, aki ebben az esetben francia, amerikai és angol akcentusa van, kedves, közvetlen és vicces. Ki ne szeretne ilyen pasit? St.Clair egyébként szimpatikus volt, hiszen a szuperhelyes és seggfej fiúknál csak a szuperhelyes és kedves fiúk jobbak.
A mellékszereplőkben sem volt hiány, néhányukról elég sok dolgot meg is tudtunk, ami különösen tetszett, illetve megkaptuk a tipikus gonosz lányt is, aki hál' istennek túl sok szerepet nem kapott.
A történet természetesen teljes mértékben kiszámítható, de szerintem az ilyen könyvek esetében nem is az a lényeg, hogy váratlan fordulatokat hozzon. Sok burkolt üzenet is volt benne, például néha-néha belecsempészett történelem óra, egy kis helyismeret, érdekes legendák Párizsról. Nagyon tetszett, hogy sok mindent megtudtunk a városról, és minden egyes nevezetesség emlékezetes dolog maradt a számomra, hiszen nem csak egyszerű idegenvezetésben volt részünk a könyv során, hanem a szereplők személyes dolgai kapcsolódtak hozzájuk. Pár fejezet erejéig Anna Amerikai életébe is bepillantást nyerhettünk, megismerhettük Bridgetet, Anna kistestvérét, illetve szüleit is, ami nekem különösen tetszett.
Másik plusz pont, hogy a szereplők valódiak voltak, nem próbálta idealizálni őket az író. Gondolok ezzel arra, hogy többször is berúgtak, nem próbálta elkerülni a szexet sem,mint témát, noha ilyen jelenetben nem volt részünk.
Pár negatívumot azért fel tudnék sorolni, ilyen például a nem túl ütős befejezés, Anna kapcsolata azzal a totál tenyérbemászó és idegesítő sráccal, akinek nem jut eszembe a neve, illetve, hogy Meredith kicsit kevés szerepet kapott a végén.
Összességében egy nagyszerű, könnyű, romantikus történet, különleges helyszínen, szóval hogyha egy kis kikapcsolódásra vágysz, a legjobb választás ez a könyv.

Idézetek a könyvből: 

– Étienne vagyok – mutatkozik be. – Egy emelettel feljebb lakom. 

– Én meg itt – mutatok bárgyún a szobám felé, miközben az agyam kattog: francia név, angol akcentus, amerikai iskola. Anna összezavarodott.

– Honnan szerezted meg ezt a számot? 

– Hát, tudod, van az a könyv. Fehér lapjai vannak. És fel van sorolva benne az összes telefonszám. Internetes formában is létezik.

– Mit csinálunk? – kérdezi feszült hangon. 
Olyan gyönyörű, olyan tökéletes. Szédülök. A szívem zakatol, a pulzusom száguld. Az arcomat az övé felé fordítom, és ő ugyanilyen lassú odafordulással válaszol. Lehunyja a szemét. Az ajkaink szinte összeérnek. 
– Ha kéred, hogy csókoljalak meg, megteszem – suttogja. 
Ujjai a csuklóm belső oldalát simogatják, és én lángra gyúlok. 
– Csókolj meg! – kérem. 

Megteszi.

Értékelés: 4/5 Nagyon jól megírt, könnyű kis történet, a lehető legjobb helyszínen. Viszont az ötöst még tartogatom, nem akarom ellőni idő előtt.

Jennifer L. Armentrout || Obszidián (Luxen 1.)

A múltkori bejegyzés során említettem, hogy olvasási válsággal küszködöm. Nos, ez a könyv segített kilábalni belőle, hiszen már olyan régóta szerettem volna elolvasni. Elég jókat hallottam róla, szerintem napjainkban az egyik leghíresebb ifjúsági sorozat, hiszen ezen kívül még négy kötetből áll. Bár hozzám, mint mindig később ért el a hullám, remélem azért még nem unjátok az erről íródott véleményeket és kíváncsiak vagytok az enyémre is.

Tartalom (Vigyázat Spoiler!!): 
Az újrakezdés szívás.
Amikor -- éppen az utolsó középiskolai évem előtt -- Nyugat-Virginiába költöztünk, beletörődtem, hogy vastag tájszólású emberek, melléképületek, szakadozó internet és rengeteg unalom tölti majd ki a napjaimat. Amíg észre nem vettem magas, szexi, különös zöld szemű szomszédomat. Az ég kiderült.
Aztán a srác megszólalt.
Daemon dühítő. Beképzelt. Pofoznivaló. Nem bírjuk egymást. Egyáltalán. De aztán, amikor egy idegen rám támadt, és Daemon egyetlen intéssel szó szerint megfagyasztotta az időt -- akkor valami történt. Valami váratlan.
A szédítő idegen a szomszédból megjelölt engem.
Jól hallottad. Idegen. Mint kiderült, Daemon és a húga egy egész galaxisra való ellenféllel néznek szembe, akik mind az ő képességeikre pályáznak, a nyom pedig, amit Daemon rajtam hagyott, olyan fényesen jelzi számukra az utat, mint Las Vegas főútja. Csak úgy úszhatom meg élve, ha Daemon közelében maradok, amíg elhalványul a nyom rajtam.

Mármint ha nem ölöm meg addig én magam...

Oldalak száma: 424

Főszereplők: Katy, Daemon, Dee

Személyes vélemény: Nem igazán vagyok oda a fantasy regényekért, de ha az ifjúsági és romantikus és vöröspöttyös és ennyire híres, rossz nem lehet. Nos azt kell hogy mondjam tényleg élvezhető. Az eleje természetesen nagyon tetszett, mivel akkor még teljes mértékben non-fiction volt. Nem mondom, hogy egy kicsit sem sablonos a történet, hiszen új lány, új város, új iskola, gyönyörű, de beképzelt szívtipró...Ennek ellenére a szereplők szimpatikusak voltak. Katy végre egy kicsit belevalóbb, mint az átlagos ifjúsági romantikus könyvek szereplői és talán még személyisége is van. Daemon természetesen engem is kikészített, de amit becsültem benne ( vagy éppen az íróban), hogy a végén is ugyan azt a Daemont láttuk és nem változott romantikus jófiúvá.
Ami megfogott a könyvben, hogy végig ott volt az a feszültség, hogy ezekkel valami nem oké, és egyre inkább erősödnek a jelek, ezért nagyon is izgalmas. Persze vannak statikusabb részek, de ha egyszer elkezdődik valami akció, nem tudod majd letenni.
Ami negatív számomra, egyrészt az idétlen magyar fordítás, ami miatt rettenetesen idiótán hangzik ez a Katy cicázás (persze erről senki sem tehet) másrészt pedig a neveik: Katy Swartz és Daemon Black. WTF?.(Ha valaki nem tudná mi a gond ezzel, annak mondanám, hogy a black és a swartz is feketét jelent,, angolul illetve németül.) Ha valaki meg tud írni egy ilyen történetet, akkor miért nem tud jobb neveket kitalálni, könyörgöm.

Idézetek a könyvből: 

– Következő kérdés? 
– Miért vagy ekkora seggfej? – A szavak kicsúsztak a számon, mielőtt meggondolhattam volna. 
– Mindenkinek ki kell tűnnie valamiben, nem? 

– Nos, remekül csinálod.

Daemon számára az érkezésem volt a vég kezdete. Az apokalipszis. Kat-mageddon.

– Messziről, nagyon messziről származunk. 
A gyomrom egyszerre a lábujjamig zuhant, a karom a térdemre szorult. 

– Hogy érted azt, hogy messziről, nagyon messziről? Mert most a Star Wars főcímét látom magam előtt.

Értékelés: 5/4 Eredetileg hármat akartam adni, mert annyira nem fogott meg a történet, viszont értékelem, hogy a szereplők egész egyedire sikeredtek.

A költészet napja 2015

Ady Endre: A halál rokona 

Én a Halál rokona vagyok,
Szeretem a tűnő szerelmet,
Szeretem megcsókolni azt,
Aki elmegy.

Szeretem a beteg rózsákat,
Hervadva ha vágynak, a nőket,
A sugaras, a bánatos
Ősz-időket.

Szeretem a szomorú órák
Kisértetes, intő hivását,
A nagy Halál, a szent Halál
Játszi mását.

Szeretem az elutazókat,
Sírókat és fölébredőket
S dér-esős, hideg hajnalon
A mezőket.

Szeretem a fáradt lemondást,
Könnyetlen sírást és a békét,
Bölcsek, poéták, betegek
Menedékét.

Szeretem azt, aki csalódott,
Aki rokkant, aki megállott,
Aki nem hisz, aki borus:
A világot.

Én a Halál rokona vagyok,
Szeretem a tűnő szerelmet,
Szeretem megcsókolni azt,
Aki elmegy.

Filmkritika || Ha maradnék

Sziasztok!

Először is nagyon boldog húsvétot kívánok mindenkinek! A tavaszi szünet rövidsége ellenére nagyon jó alkalom számomra, hogy filmnézésre vetemedjek. Tudjátok, hiszen párszor már hangsúlyoztam, hogy nem kötnek le a filmek, megunom őket körülbelül a közepén és mindig felhúzom magam rajta, hogy egy, egyébként egész épkézláb sztorit hogy lehet így elrontani. Azért is vagyok teljes mértékben könyvpárti, mert a filmekből általában kihagynak olyan párbeszédeket, leírásokat, amik lehet hogy jelentéktelennek tűnnek, pedig igen is nagyon fontosak, annak érdekében, hogy a szereplők jól kidolgozottak legyenek, a történet pedig kerek egész. Ebben az esetben is elkezdtem a könyvet, viszont nem jutottam túl sokáig vele, mert mostanában olvasási válságban szenvedek. Ezért is döntöttem úgy, hogy megnézem a filmet, mert a történet viszont nagyon is érdekelt. 

A film tehát Gayle Forman könyve alapján készült, eredeti címe If I stay. 

Főszereplők: 

Chloe Grace Moretz (Mia Hall)

Jamie Blackley (Adam)

Mireille Enos (Kat Hall)

Joshua Leonard (Denny Hall)

Liana Liberato (Kim Schein)

Történet röviden: 

Mia Hall a tinédzserek gondtalan életét éli és a legfontosabb döntés, amit meg kell hoznia, nem más, mint, hogy zenei pályára készülve felvételizzen a nívós Juilliard zeneakadémiára vagy szerelmével, Adammel fűzze szorosabbra a szálakat. Azonban minden megváltozik, amikor egy felszabadult családi kirándulás tragédiába torkollik, Miának pedig élet és halál között egy sokkal fontosabb döntést kell meghoznia, amely nem csak a jövőjét, hanem egész sorsát befolyásolja.

(Forrás: Port.hu) 

Először is a szereplőkről: Egyikőjüket sem ismertem mint színészt, viszont Chloe a nagysikerű Stephen King kötet alapján készült film a Carrie főszereplője. Abban a filmben és ebben sem nyűgözött le annyira az alakítása, bár ez lehet a silány és meglehetősen unalmas karaktere miatt is.Talán csak a zenei iránti szeretete, tisztelete és szenvedélye miatt volt szimpatikus, egyébként tipikus tétlen főszereplő. Ezzel szemben Mia szülei zseniálisak voltak, bár elég különcek, de nagyszerű szülők. Őket nagyon sajnáltam, viszont nyilván nem vártam happy endet, hiszen ez egy dráma. Adam, Mia barátja sem lett túl eredeti karakter. Szintén az tipikus elcsépelt, erőltetetten egyedi, halálosan jófej és romantikus rocker csávó, akit mindenki szeret. Sajnos engem az ilyen szereplőkkel kilóra meg lehet(ne) venni, mert ki ne szeretne egy ilyen fiút maga mellett? Azért használtam a feltételes módot, mert sajnos az Adamet alakító színész nem igazán erőltette meg magát. A mimikája olyan volt mint egy botoxos nőnek, érzelmeket abszolút nem tudott átadni, az az egy szerencséje, hogy valószínűleg a könyv írója már a tetteivel imádnivalóvá tette, csak is ezért volt szerethető. Viszont Kimet, Mia legjobb barátnőjét kiemelném, szerintem ő nagyszerűen játszotta a szerepét, róla azért el lehet mondani, hogy volt valamilyen. 

Történet: Szintén sablon. Jókislány és jófiú love sztorija. Adam rocker, jóképű és laza, Mia szenvedélye pedig a komolyzene, minden álma, hogy profi csellista legyen. Persze Adamnek megtetszik a félénk, szendeszűz kislány (aki persze gyönyörű, de azért nagyon meglepő, hogy hogyan érdeklődne már iránta bárki is?) Ettől a falra tudnék mászni, kapásból 10 könyvet fel tudnék sorolni, ami erre épül. Viszont körülbelül a negyedénél jön a csavar, Mia békés életét felborítja egy autóbaleset. A lány az árok parton ébred, hamar megtudjuk, hogy nem stimmel valami, mert Mia megpillantja magát, amint épp ellátják. Nem sokkal később kiderül, hogy kómában van élet és halál között lebeg és neki kell eldöntenie, hogy meghal vagy a szörnyűségek után is folytatja az életet. Közben flashback módon bemutatják Mia életét, Adammel való megismerkedését, kapcsolatát, illetve, azt hogy hogyan is ismerkedett meg a csellóval, illetve hogy jutott el a szeretet ilyen komoly szintjére. Ez a retrospektív szerkezet egyébként nagyon jót tett a filmnek, le a kalappal a készítők előtt, hiszen nem lehetett könnyű a kivitelezése. Számomra minden klappolt, nem kellett kapkodnom a fejem, hogy most mivan, teljesen követhető és logikus volt.

 Mia nehéz döntés előtt áll, hiszen elvesztette a szüleit, később pedig a kistestvérét is. Csak Adam maradt neki, illetve a nagyszülei és Kim. (Szerintem Adam karaktere a kórházban teljesedett ki, akkor volt a legütősebb, bár korántsem hozta ki magából a maximumot). Azt, hogy végül hogy döntött Mia nem árulom el nektek, remélem így egy kicsit felkeltettem az érdeklődéseteket és úgy döntötök, hogy megnézitek. 

Összességében: Bár tipikus tiniszerelemre épül és nagyon is hatásvadász (bár a legtöbb dráma az) engem mégsem hatott meg annyira, egyrészt mert a szereplők nem voltak túl szerethetőek, másrészt pedig lehetett volna drámaibb is és megpróbálhattak volna kicsit jobban hatni a néző érzelmeire. Bár ízlések és pofonok, lehet hogy valakinek az már erőltetetten hatott volna. 

Nektek mi a véleményetek a filmről/könyvről?

Sam Smith || Lay me down

Sam Smith régóta nagy kedvencem, szerintem egy hatalmas nagy tehetség, tiszta lélek, elképesztő hanggal, ami nagyon hiányzik a zenei világban manapság. 

Szerintem hatalmas dolog, hogy ezzel a stílussal, ami egyébként a mai fiataloknak sajnos nem annyira befogadható és szerethető ekkora sikereket ért el anélkül, hogy megváltozott volna. 

Sam legújabb videoklipje a Lay me down című dalhoz készült körülbelül egy hónapja. Annyi dolog kavarog a fejemben a videóval és a számmal kapcsolatban. hogy muszáj kiírnom magamból. 

Először arról, hogy miért is tetszik a dal: nyilván először is Sam elképesztő hangja fogott meg, ami szerintem ebben a dalban éleződik ki a legjobban. 

A másik dolog, ami megfogott, az természetesen a dalszöveg, ami elég szép. Bár azt gondolom sok embernek ez már nyálas lehet, szerintem az ő stílusához nagyszerűen passzol. 

A szám célközönsége sokszínű, hiszen elég szubjektív a dal (nem mintha a legtöbb zene nem lenne az, de ez különösen. ).

Azt gondolom ezt próbálták a videóval is sugallni, bár még mindig nem teljesen vagyok biztos benne. Tudom, hogy ez olyan dolog mintha egy nagyszerű verset elemeznénk, amivel leromboljuk az emberek illúzióit, engem még is nagyon érdekelne mi volt az eredeti koncepciója a videónak. 

Az én értelmezésem szerint a videó első felében egy temetésen énekel Sam, ezzel azt próbálják érzékeltetni, hogy a dal akár szólhat a gyászról is. A második felében már egy esküvőt látunk, Sam és egy másik srác esküvőét. Szerintem ez nagyon becsülendő, hogy valaki képes így kitárulkozni és egy percig sem tagadni, hogy ő meleg. 

Szóval szerintem a koncepció abból állt, hogy megmutassák, hogy mennyi élethelyzethez passzol ez a dal, és mindenki tud vele azonosulni. 

Ennek az egész templomos dolgot én úgy értelmezem, hogy Sam keresztény és nagyon fontos számára a hit. 

Még egy gondolat eszembe jutott miközben néztem. Lehet, hogy ez már túlzás, de szerintem azért is szerepel ez a melegházasság a klipben, hogy a melegek jogait érvényesítse, hiszen tudjuk, hogy ez nem éppen elfogadott dolog manapság, és sok katolikus úgy gondolja, aki meleg nem lehet hívő.  

Én szeretek a dolgok mögé látni és tudni, hogy mi és miért történik, ennek ellenére gyönyörű a klip és a dal, szóval analizálás helyett inkább dőljetek hátra és élvezzétek! 

Értékelés: 10/10 Nem is fordult meg más a fejemben, Sam a legjobb, ami a zeneiparban történhetett mostanában. 

Kedvenc részlet: 

"Yes, I do, I believe that one day I will be where I was right there, right next to you, 

 And it's hard, the days just seem so dark 

 The moon and the stars are nothing without you, your touch, your skin"

Klipkritika || Wellhello: Rakpart

Nem éppen friss a szám, mivel már augusztusban megjelent. Be kell vallanom körülbelül két hónapja a vázlatok között van félkészen a bejegyzés, de semmiképp sem szeretném kitörölni.
 Hadilábon állok a magyar zenékkel, nem tehetek róla egyszerűen azt gondolom, a minőségük elég gyatra és valószínűleg az is közrejátszik, hogy az angol nyelv nagyon közel áll a szívemhez.
Viszont, amint meghallottam a dalt szeptemberben a viván megtört a jég.

Egyébként a Wellhello egy nagyon friss duó, a Rakpart a legelső szerzemény, azóta már megjelent az Apuvedmeg című számuk, ami viszont egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet, de nagyon elkalandoztam térjünk vissza a bejegyzés eredeti témájához.

Először is a dalról: egy igazi nyáridéző, fülbemászó sláger. Ami igazán elnyerte a tetszésem, az a dalszöveg, ami a magyar zenékhez, illetve Fluor eddigi értékelhetetlen dalaihoz képest fenomenális lett. Bár én a Mizu előtt is hallottam Fluor dalait, amik fényévekkel jobbak, csak sajnos a mai világban ez az eladható. Szóval Fluor rapp része is nagyon ütős lett, illetve a refrén is, ami egy hallgatás után is a fejedben marad és nem tudod nem énekelni.
A klipp is nagyon tetszik, megint csak azt tudom mondani, hogy a magyar felhozatalhoz képest hihetetlenül igényes.
Bár valószínűleg nekem az is közrejátszik a dologban, hogy imádom a retro hangukatot, illetve Buapestet, és hát mindkettő elég fontos a klipben.

Kedvenc részlet a dalból egyértelműen a refrén:

 "Ha tudnám hány szerelmet bír még el a Rakpart, most a kavicsok közé vinnélek magammal,

ha tudnám hány kép fér még bele a nyárba, veled maradnék minden egyes villanásra"